Mi kell még egy jó étteremhez a jó szakácson és alapanyagokon kívül?

Sokan hisszük, felületesen, bele sem gondolva az egészbe, hogy a címben említett dolgok az egyedüliek csupán, amiken áll, vagy bukik, hogy egy étterem kiváló, vagy felejthető lesz végül. A minimum, hogy egy jót együnk, de ezen felül nem árt, ha valami kiemelkedőt kapunk, és visszatérően ugyanabban a minőségben. Ezért óriási jelentősége lehet a „hátországnak” is az éttermen belül, amit mi kintről, az asztaloknál ülve nem látunk. Ha tudni akarjuk mi minden rejtőzik ott, ami szintén mind olyasmi, amiben nem lehet kompromisszumot kötni, keressünk rá erre: Dealer – Gastro & Ice Dealer. Így az rdealer.hu oldalra jutunk, ami persze nem kizárólag éttermeknek szolgáltat kiváló felszereléseket, de ők is kihagyhatatlanok azok sorából, akik nélkül lehetetlen jól szolgáltatni étteremként. Én több beszámoló alapján állítom, hogy sokkal nehezebb lesz úgy ez a „műfaj”, hogy be ne szereznének számos dolgot az Rdealer kínálatából. Olyanok mondták ezeket, akik nem ma kezdték a vendéglátást.

„Ha tudni akarjátok mi minden van ott, a hátországban” – írtam valami ilyesmit, pedig hozzá is tehettem volna, hogy „ideális esetben”. Csak a legjobbakról mondható el ilyen felszereltség ugyanis. Ezek, amik náluk, az Rdealernél kaphatók, nagyrészt prémiumtermékek, ezért hosszútávú működéssel kalkulálhatunk esetükben, ami alapja a tartós minőség garantálásának egy étterem működésében. És ez tényleg a legjobbak védjegye, nem mindenkié. Az Rdealernél 20 éves, hosszú tapasztalat útján éreztek rá, hogy miért ezeket a konkrét termékeket érdemes kínálni a saját vevőiknek. Vannak nagykonyhai és kereskedelmi gépeik is, tehát nem is kizárólag éttermekre kell gondolni, ahogy már szintén említettem. Fagylaltgépek, jéggépek, vagy másik területre evezve akár mérlegek is kaphatók, mint a szlogenjük is mutatja tehát: Dealer – Gastro & Ice Dealer. Ebben benne van minden.

Az Rdealernél már két telephelyen várják az érdeklődőket. Cukrászati gépek mellett, fagylalt- és jégkása gépeket külön bemutatóteremben lehet megtekinteni náluk. Még az is lehetséges, hogy a szállítást is megoldják, nagyobb gépek esetén is, előzetes megbeszélés alapján. Ha visszatérő, elégedett vevőkört szeretnénk a vendéglátó, vagy kereskedelmi egységünkbe, akkor nézzünk szét, akár személyesen is arrafelé.

Dealer - Gastro & Ice Dealer

Ha újonnan vágnánk ilyesmibe, pl. vendéglátásba tehát, a termékek jellegéről, működéséről olvasgathatunk a blogjukon is, ahogy húsiparban is érdekelt ismerősöm tette ezt a Dadaux, vagy a BWT (Best Water Technology) termékekkel kapcsolatban. És azóta is nagyon elégedett azzal, amit vásárolt. Dadauxból például majd’ 80 fajtát találhatunk ennél a kereskedőnél, de olyan kisebb léptékekben is gondolkodnak, mint egy egyszerű kerti grillsütő. Ez, valószínűleg több „átlagembert” érdekelhet, és az Rdealertől szintén beszerezhető ilyesmi, és azt mondom, a garancia miatt innen is érdemes beszerezni. Így keressetek rá hát az említett sütőre, ha ez az, ami érdekel: KamadoJoe – az rdealer.hu keresőjében.

A vendéglátástól a kerti sütögetésig, vagy magáig a húsiparig minden: Dealer – Gastro & Ice Dealer!